2017. október 14., szombat

Felhívás

Vetélkedőnket a Dr. Bernády György Általános Iskolával közösen szervezzük,
más iskolákból is szeretettel várunk jelentkezőket.

A vetélkedő időpontja:  2017. december 22.
9:30

A vetélkedőre az itt közzétett anyagból (szövegek, dalszövegek, videók stb.) kell készülni. Az oldalon közzétett linkekre is érdemes rákattintani, mivel ezekből szövegértési feladatot kapnak majd a diákok.

A felkészülést segíti egy FB csoport, ahol időnkét tesztek jelennek meg, illetve rövid vetélkedők is lesznek.



Kik vagyunk? 
2014-ben Horváth-Kovács Ádám  vetette fel annak szükségességét, hogy jöjjön létre egy olyan egyesület, amely segíti a kövesdombi magyar oktatást. Az egyesület hivatalosan 2015 elején jött létre. Az elnökséget Kerekes Szilárd történelemtanár vállalta el, a harmadik alapító tag Dávid Erika  biológia-tanárnő lett. Egyesületünk működésében fontos szerepe van Gyepesi-Deák Erikának, aki a könyvelőnk, illetve a kövesdombi általános iskola azon pedagógusainak, akik két százalékos adófelajánlásokat gyűjtenek. Azon vetélkedőinkre, melyen több iskola diákjai vesznek részt, többnyire a magyar államtól kaptunk támogatást. 




Hogyan zajlanak vetélkedőink

Bizonyára sok tanár élt már át olyan helyzetet, amikor az volt a benyomása hogy a versenyt szervező iskola diákjai nyernek, a más iskolából származó diákok meg nem. Mi ezt a helyzetet azzal próbáljuk kiküszöbölni, hogy a versenyző csoportokat a verseny megkezdése előtt hozzuk létre oly módon, hogy a csoportok tagjai különböző  iskolákból származzanak. A verseny megkezdése előtt egy pár kérdésből álló rövid tesztet íratunk a diákokkal azért, hogy a csoportokba hasonló felkészültségű diákok kerüljenek.
Vetélkedőinken a diákok kb. egyharmada részesül könyvjutalomban, de senki nem megy haza üres kézzel. 


E verseny szervezői:
Józsa Hajnalka - zenetanárnő
Kerekes-Szász Emese Rebeka - zenetanárnő
Kerekes Szilárd - történelemtanár
Oltyán Csaba - történelemtanár